Kognitív viselkedésterápia

A viselkedésterápia módszere

A viselkedésterápia a 20. század elejétől bontakozott ki. Ez a megközelítés a fő hangsúlyt a megjelenő viselkedésre helyezi, és a pszichés nehézségek hátterében hibás tanulási folyamatokat feltételez. Kiindulópontja, hogy minden viselkedés tanult, ezért a nem hatékony viselkedések helyett is eredményesebb magatartásmódok építhetők fel. Ennek a folyamatnak során a kliens megtanul megküzdeni a nehéz helyzetekkel, elsajátítja a nem kívánt cselekvés feletti önkontrollt, és új adaptívabb viselkedéseket alakít ki. A viselkedésterápia hatékony terápiás módszer fóbiák, pánikzavar, kényszerbetegség esetén.
Tanulástechnikai szempontból lényeges, hogy a kliens megtapasztalja az általa veszélyesnek címkézett helyzet valójában ártalmatlan, indokolatlanok az erre adott reakciói. A viselkedésterápia során ún. szisztematikus deszenzitizálás folyik. Ez azt jelenti, hogy a szorongáskeltő helyzeteket fokozatosan a szorongással ellentétes aktivitással – relaxációval – társítjuk, amelynek következtében az adott helyzetekben lecsökken a szorongás. A kliens a relaxáció elsajátítását követően a szorongáskeltő ingerekkel először relaxált állapotban találkozik, majd önmaga is képessé válik az ellazulásra a konkrét félelemteli szituációkban. A cél a saját kompetenciájának a megtapasztalása, és így élettere újra kitágulhat, pszichés jóléte és autonómiája megerősödhet.

A kognitív fordulat, és a kognitív viselkedésterápia születése

A viselkedésterápiánál a hetvenes évektől a kognitív nézőpont került előtérbe, erre a paradigmaváltásra kognitív fordulatként is szoktak utalni. Ennél a megközelítésnél a hangsúly a viselkedésről a gondolkodásra került, a kognitív szó gondolkodást, megismerést jelent. A módszer lényege, hogy az emberek érzelmi reakcióit és viselkedését alapvetően látásmódjuk és gondolatviláguk határozza meg. Vagyis az, hogy egy helyzetnek milyen jelentést tulajdonítanak.
Számos gyermekkori élmény és későbbi kritikus életesemény hatására formálódik a gondolkodásunk, és ezek egyaránt befolyásolják, hogy miként gondolkodunk, és élünk meg eseményeket. A kognitív pszichológia szerint pszichés zavarok esetében az eseményeket és történéseket félreértelmezve észleljük. Ennek nyomán torzult, félreértelmezett jelentéseket tulajdonítunk nekik, melyek aztán szorongáshoz, negatív érzelmi állapothoz vezetnek. A terápia során a pszichológus segít a torzított gondolkodási folyamatok felismerésében, megváltoztatásában, és egy reálisabb látásmód kialakításában. Ez aztán könnyebbé teszi az eligazodást a különböző szociális szituációkban, és a pszichés problémák csökkenéséhez vezethet.
A kognitív terápiát gyakran viselkedésterápiával kombinálva alkalmazzuk, noha önálló terápiás formaként is alkalmazható. Leginkább depresszió, pánikzavar, szociális fóbia esetén hatékony.

A kognitív viselkedésterápia gyermekkorban

Viselkedéstanulás törvényszerűségeit alkalmazza mind a problémás viselkedés kialakulásának magyarázatában, mind a viselkedés korrekciójában. Módszerei nem újak, a jutalmazás és büntetés eszközeit évezredek óta használják a nevelésben és tanításban. Az életkor és a fejlődési szint határozza meg, hogyan változik a kognitív és viselkedéses összetevők aránya a terápia során.
Minél idősebb a gyermek, és minél magasabb az intellektuális szintje, fejlettebb a verbális kifejezőkészsége, annál nagyobb a valószínűsége a kognitív beavatkozások hatékonyságának. A hét éven aluli gyerek még nem képes felismerni a kapcsolatot a gondolatai és érzelmi állapota között, ezért kisebb gyerekeknél a viselkedésterápiás megközelítés kap nagyobb hangsúlyt. Ez olyan viselkedésmódosító eljárások összessége, ahol a legfontosabb elem az azonnali, következetes megerősítés. További fontos eszköz még a tervezés, a viselkedésalakítás, a viselkedésmódok összekapcsolása, a viselkedés apróbb elemekből történő felépítése, valamint a szülőkkel való munka, a szülő tréning.