Rendszerszemléletű megközelítés

A rendszerszemléletű megközelítés alapelvei

A rendszerszemléletű megközelítés az egyes emberek problémáit a kapcsolatokon keresztül, azok összefüggésében vizsgálja. Az egyén legfontosabb kapcsolatrendszere a családja. A családok nyílt rendszereknek tekinthetők, az egyént pedig úgy értelmezi, mint a családnak, vagyis egy tágabb rendszernek a részét. A rendszerszemlélet alapelve, hogy maga a rendszer minőségileg mást, többet jelent, mint az alkotóelemek összessége, együttesként viselkedő egységet alkot. A rendszer fogalmának használata arra is utal, hogy az alkotórészek kölcsönösen függő kapcsolatban állnak egymással, és az egyikben létrejövő változás hat a többi alkotórészre, ami aztán visszahat az eredeti, változást előidőző részre is. Az alkotóelemeket tehát nem lehet a rendszerből kivéve önmagában vizsgálni, ehelyett összefüggések és folyamatok vannak fókuszban.

A gyerek, mint indexpáciens vagy tünethordozó

A rendszerszemléletű megközelítés a pszichés problémákat az egész családi rendszerre vonatkoztatva igyekszik értelmezni. Ezek alapján, amikor egy családtag valamilyen tünetet mutat, tulajdonképpen a családi rendszer zavarát jelzi. A tünetet az egész család működészavarának tekinti. Ennélfogva a rendszerszemléletben nincsen hibás. Arra keresi a választ, hogy miért pont annál a családtagnál jelentkezik a probléma, ennek mi lehet a szerepe a családi rendszer stabilizálásában, és a családi rendszer működése hogyan tarthatja fent ezt a problémát. Ebben a viszonylatban bármelyik családtagnál jelentkező tünet alapvetően az egész család problémájára utal, ezért is nevezi a rendszerszemléletű megközelítés ezt az egyént indexpáciensnek vagy tünethordozónak. Gyermekeknél jelentkező tünetek esetében elengedhetetlennek tartja a családi környezet vizsgálatát a gyermek vizsgálatával párhuzamban. A szülő konzultáció során, a családi működés mélyebb megértésével, a szülők számára is érthetővé válik, hogy mit fejez ki a tünet, és ez lehetőséget teremt a megoldásra.

Rendszerszemlélet a felnőttekkel végzett munka során

Felnőttek pszichoterápiájánál fontos észrevétel volt, hogy ha a kliens javulni kezd, a családból valaki más produkál helyette tüneteket. Ez arra világított rá, hogy a változással kapcsolatos ellenállás nem az egyén pszichikumához, hanem a családi folyamatokhoz kötődik. A rendszerszemlélet figyelembevételével komplexen közelíthetünk egy problémához, és rendszerszintű válaszokat találhatunk, melyek tágabb összefüggésekből és folyamatokból indulnak ki. Ehhez nélkülözhetetlen ismernünk az egyént körbevevő környezetének működését. Így tud megvalósulni, hogy a teljes rendszert lássuk, mely két ponton is segíteni fogja a felnőttek pszichológiai munkáját. Érdemben megérthetjük az ok-okozati összefüggéseket, és így nem esünk a tüneti kezelés hibájába. Másrészt, ha tudatában vagyunk, hogy a rendszer elemei összefüggnek és minden mindenre hat, elkerülhető lesz, hogy a beavatkozással a rendszer más részeiben jelenjen meg probléma.