Hogyan segítsünk gyászoló gyermekünknek?

A halállal való szembesülés az élet elkerülhetetlen velejárója. A kérdés az, hogy mikor kerülünk vele szembe. Vannak, akik már gyermekkorban kénytelenek megtapasztalni ezt a veszteségélményt. A gyermekek másképp élik meg a veszteséget, mit a felnőttek. A felnőtt erőfeszítést tesz, hogy az elvesztés tényét elfogadja, és ez olyan mentális kapacitást igényel, amely éretlen személyiségnél még hiányzik. A gyermeki gyászt erősen befolyásolja az életkor, a fejlődési szint, alkati adottságok, és hogy milyen kapcsolatai vannak a gyermeknek. Fontos, hogy ki volt az életében az elhunyt, milyen szerepet töltött be, milyenek voltak az elvesztés körülményei, milyen hatások érték a veszteség előtt, majd utána. Cikkemben fogódzókat szeretnék adni a gyászoló gyermek segítéséhez.

Hogyan élik meg a gyermekek a veszteséget?

A gyermekekben kevésbé tudatosul a halál, nem folyamatosan szomorúak. A bánat időről időre megjelenik, de aztán szinte átmenet nélkül visszatérnek a játékaikhoz, és elmélyülten játszanak. A veszteségre adott reakciók akár késhetnek is, és csak fél év múlva vagy még később kezdenek el gyászolni. A gyász azonban sokkal hosszabb ideig eltarthat; a hiányérzet, a szomorúság újra és újra rájuk törhet a későbbiek során. A verbalitás fejletlensége miatt a veszteség okozta érzéseiket elsősorban viselkedésükkel, a játékaikban, rajzaikban fejezik ki.
A gyász folyamata gyermekeknél is maga után vonhat komolyabb tüneteket. Megjelenhet szomatizáció (hasfájás, hányinger), alvási nehézségek, regresszió, bepisilés, autoerotikus tendenciák, ujjszopás, csimpaszkodás, agresszió, illetve a figyelem romlása.
A gyászmunkát ne tekintsük egy életre szólóan befejezettnek, mert különböző életciklusokban visszatérhet a fájdalom, például serdülőkorban, esküvőnél, gyermek születésénél.

Biztonság mindenekfelett és beszélgessünk!

Legnagyobb szüksége a gyermeknek arra van, hogy a róla gondoskodó felnőtt szeretetében biztos lehessen. A szétesett világot úgy tudja újra összerakni, ha ez a felnőtt stabil, biztonságot nyújtó, s így nem fog attól félni, hogy elhagyja őt, elmegy, megbetegszik, meghal.
A haláleset után az otthoni körülmények lehetőleg ne változzanak, úgy mint lakás, napirend, különórák. Az állandóság növeli a biztonságérzetet. A gyermek gyászreakciójában is mintázza a felnőtt viselkedését, ezért ajánlatos beszélnünk saját érzéseinkről, hogyan éljük meg mi a veszteséget. Ehhez érdemes megfelelő időt és helyet találnunk a gyermek számára, amikor ő kész a beszélgetésre.
Nagyon fontos, hogy később sokszor nézegessünk fényképeket, idézzünk fel kedves közös élményeket, beszélgessünk az eltávozott szerettünkről. Ezzel hidat építünk múlt és jelen között, és segítjük a pozitív azonosulást.
Közös játékkal nagyban segíthetjük az érzelmek kifejezését. Erre kiváló eszköz a bábozás, gyurmázás, rajzolás, bármilyen alkotás. Készíthetünk emlék tablót, de akár szabad játék során is segíteni tudjuk a feldolgozást.

Az óvodáskorú gyermek félelmei

A kisgyermek jobban megérti a történteket, ha már előzőleg volt valamilyen fogalma a halálról (bogár, kisállat, dédi). Az óvodáskorú gyermek azt gondolhatja, hogy indulatai okozták a halált az ebben a korban jellemző mágikus gondolkodás miatt. Ha másik családtaggal, megmaradt szülővel szemben is érez haragot, elkezdhet aggódni annak életéért. Ilyenkor görcsösen kapaszkodik, nem mer elaludni, nem akar óvodába menni. Ezért szükséges arról beszélni, hogy az emberek nem hallhatnak meg egy haragos kívánságtól, az indulatok természetes részei életünknek.

Betegség esetén…

Ha a halált rövidebb vagy hosszabb betegség előzi meg, a gyermeket a korának megfelelő színvonalon tájékoztatni szükséges a beteg állapotáról. A titkolózás mindig káros, mert a gyermek olvas a nonverbális kommunikációból. Ha felnőtt nem őszinte, falat húz maga és a gyermek közé, és így egyedül hagyja és fokozza szorongását. Ha a gyermek megkérdezi, hogy meghalhat-e apa vagy anya, válaszoljunk őszintén: „Az orvosok mindent megtesznek, de lehetséges, hogy meghal.” Arról biztosítsuk, hogy nem fog szenvedni.
Amíg csak lehetséges, ajánlatos fenntartani a kapcsolatot a beteg és a gyermek között. Erre többféle lehetőség is kínálkozik: játszhasson vagy tanulhasson ott mellette, olvasson fel könyvből, rajzoljon neki valamit, tegyen körülötte rendet, segítsen enni-inni. Ha tehet valamit a betegért, azzal kivédheti későbbi bűntudatát, csökkentheti tehetetlenség érzését, kifejezheti szeretetét. Természetesen óvjuk meg az esetleges ijesztő eseményektől (pl. nagy vérzések).

Hogyan pótolható az elvesztett szülő?

Problémát okozhat, ha az elvesztett szülőt túl korán pótoljuk. Minimum a gyászévet érdemes kivárni, mert különben ellenállás léphet fel. Az is előfordulhat, hogy bár elegendő idő telt el, az új személy a gyász érzését újra felidézi, és tünetek alakulnak ki. Ilyenkor a szakember segíthet. A gyermek ellenállása vagy tünetei ellenére a „pótlás” önmagában helyes, ha körültekintően, a gyermeket bevonva történik, és marad, sőt erősödik a biztonság.

Zárásképpen…

Felnőtt depressziósok kórelőzményében feltűnően nagy számban találták az egyik szülő korai halálát. Az apa vagy az anya elvesztése a gyermek számára hatalmas, semmihez sem fogható pszichés teher, ezért fontos, hogy mélyen elgyászolhassa; nyíltan, a biztonság tudatában fordulhasson a felnőtthöz, aki segít a halállal kapcsolatos történések és érzések feldolgozásában.
Ha a gyermek érzelmileg és intellektuálisan megérti a halál tényét és saját halálfélelmét eloszlatja, ha a környezet változatlan marad és szükséglete kielégítéséről egy biztonságot nyújtó személy gondoskodik, akkor a patológia elkerülhető.